OG CV - vagy valami, ami nem az….


…Úgy lehetne talán ezt kezdeni, hogy kedves valami, ami nem az! …Vagy mondhatnám: kedves naplóm - azaz kezdjük a pontosság kedvéért úgy inkább, hogy tegnaplom…
Én Dél-Budán, Farkasréten kezdtem magamat eszmélni (650413 - Ida napján, a kos jegyében) és ott, a filoxéra miatt és óta nem nagyon adatik meg a szőlőnek az élet. Hogy hogyan sikeredtem így a temetőmelléki állapotból kikelve mégis borásznak? A sok-sok szerencsés balszerencse, véletlen és boldog csalódás, aminek ez köszönthető.
Élénk, szép emlékű és romantikus kamaszkorom a humán értékek dicsőítése mellett telt, de a sors fonalát kezelő moriák, közöttük is elsődlegesen a sodró-fonó Klothó másképp ítélkezett, olyan fél-reál irányba lökdösve ifjú testem. (persze, e mellett itt említeném meg anyai ágon örökölt atyai patrónusomat, a jó Olivér bácsit is, akinek ajánlatára a SOÓS –ban, Budafokon kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat.) Tehát szőlész-borász gyökereim a légből valók. Szüleim közgazdászok - mind a négy. Nagyszüleim; - rendre: lelkész, könyvtáros, szobrász és a Mamcsi. (közülük legtöbb kapcsolata a borral talán lelkész nagyapámnak volt, aki az úrvacsoramorzsa –(klasszikus műégetett címkés)- zöldszilvánit kóstoltatta meg velem tíz éves korom közül.)
A SOÓS jó iskola volt. Jó emberek, jó szakik neveltek bennünket borra, - és talán, egy kicsit fellengzősre fogva, életre is. A borművelés talán a leghumánabb kötésű reáldolog,  -szakma a világon. Az ISKOLA megmutatta mindezt látni, érezni és tudni is egy kicsit. (persze csak akkor, amikor ezt hagytuk és akartuk)

 


Gyorsan lettem  „erjedésipari termékgyártó-borász, érettségizett szakmunkás” .  A ballagásra rögtön a szerenádot követő reggelen kellet megjelenni. A ballagás a SOÓS-ban cca 3 km pincesétával volt akkoriban megerősítve, ami szerenádutáni formában jelentős kihívást jelentett – szerencsére a búcsúbeszéd írott és eléggé gyűrött formában is rendelkezésemre állott zsebemben, így az egyébként hosszan kiművelt magasztosnak szánt beszéd aktusa nem csúszott le teljesen a gyalázat lejtőjén.
…És gyorsan lettem élelmiszeripari mérnökké is, miután a középiskolai szakmai versenyen a győztesek közé való sorolódás után felvételi nélkül sétáltam be,- majd öt év után ki - a Kertészeti Egyetemről. A diplomámat már megfertőzte a chardonnay. Egy fantasztikus Etyeki Chardonnay, (23 mustfok, 23g/*lit cukormentes, 13,5% alkohol) amit örömömre, már akkor sem sikerült elrontani. (csak a kontrol minta bizonyult mindig kevésnek)
Aztán elkezdtem dolgozni is, - furcsa érzés volt- de igazából még iskolának tekintem azt a másfél évet, amit a Bem téren az „OBI” –ban töltöttem, mint „intézeti mérnök”. Titráltam. Sokat titráltam, (pl: sav és kénessavtartalom meghatározása bürettával, titrimetriás módszerrel) de szerencsére sokat kóstoltam is.  Napi 30-40 tétel.  Sok jó, - és jó sok szar bort. Kocsmai ellenőrzések, poshadt fröccsminták, hamisítások…  és megtanultam mi a rossz. Megismertem sok borhibát, borbetegséget, borretyákot, és így rájöhettem arra, mi az, ami jó lehet. (mert ez egy hihetetlen szubjektív és önző szakma)
Aztán megszületett az Első BORBÁN és élt 1,5 évet a Bihari u- ban, Szlovákkal srévizavé szemben. 10 db négyhektós hordóból mértünk bort. Jó bort mértünk és jó volt. Sajnos a már említett életpályaszabó móriák közül Lakheszisznek -a sorsjuttatónak- más ötlete támadt.
…Aztán kereskedelmi kalandozások Budafokon, a BB-nél, az Egervinnél, egy kicsi gyümölcslégyártás, majd egynéhány év a bazilika árnyékában, és végül a Béres. A béreses 4,5 év  szintén fontos iskola volt. A szükséges és köteles kitartás magad és társaid mellett, minőség iránti kérlelhetetlen elkötelezettség, a rend és a tisztaság. Ezek voltak talán a legfontosabb tananyagok.
De akkor egyszerre megtörtént a VALMI, és úgy éreztem magam, mint egy 40 éves nő, aki sok év meddő várakozás után hirtelen, szinte az utolsó biológiai pillanatban, de teherbe esett. …És most bort csínálok…
A jó bor, az emberi és égi konszenzuson alapuló alkotások közül az egyedüli, ami idő szerinti lépték alapján számunkra érthető, mivel általunk születő és velünk múló. A jó bor létében egyedi és egyben különös, múlásában létünket tükröző és érzékeink által saját magunkra vetítő csoda. (ez tőlem való velőtépés… OG)

 

Go to Top